Stormont – nemzetgyűlés és a végrehajtás
A nemzetgyűlést mint már láttuk, a Belfasti Egyezmény részeként hozták létre. A nemzetgyűlés a hatalom első számú kifejezője, továbbá teljes törvényhozó és végrehajtó hatalommal rendelkezik. A Végrehajtó Bizottságot tizenkét miniszter alkotja. Ebben benne foglaltatik a miniszterelnök, és a miniszterelnök-helyettes is. Ez a bizottság hagyja jóvá többek között az olyan döntéseket, ame1yek a miniszterek felelősségét korlátozzák.
A miniszterelnökön és a miniszterelnök-helyettesen kívüli tíz miniszter tartozik felelősséggel az összes észak-Ír hivatalért.
Az Észak-Ír Hivatal ügyeit nem ruházták át a Nemzetgyűlésre. Ide tartozik többek között a védelmi politika, börtönügy és büntetőbíráskodás.
Átruházott jogkörök és hatáskörök
1999-ben Westminster a belügyek feletti rendelkezést teljes egészében a Nemzetgyűlésre, illetve a végrehajtásra ruházta. Ezek alapján a Nemzetgyűlésnek a meghatározott keretek között teljes törvényhozó és végrehajtó hatalma van, ami annyit jelent, hogy szabadon alkothat törvényeket és hozhat döntéseket az északír hatóságok hatáskörébe tartozó ügyekben.
A végrehajtás legfőbb feladata az éves terv elkészítése, és felülvizsgálat lefolytatása, ha szükséges, továbbá az elfogadott éves költségvetés teljesítése.
További kötelezettségei:
A nemzetgyűlés tíz törvényes bizottsággal rendelkezik, amelyek mindegyike jogosult felülvizsgálatra, politikai fejlesztésre, konzultációra, továbbá jogosultak törvénykezdeményezésre.
A 60 tagú polgári fórum elnökét a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes választja.
Feladataik:
• meghatározott ügyek képviselete
• szakszervezetek létesítése, működtetése
• észak-ír közösség önkéntes és egyéb szektorai
• konzultációs feladatok a szociális, gazdasági és kulturális ügyekben
Az Észak-Ír Hatóság és a Nemzetgyűlés
Az Észak-Ír Hivatal feladata, hogy támogassa az Észak-Ír Hatóság munkáját a tartós béke megteremtésében. A Hivatal ezen tevékenysége a Belfasti Egyezményen alapul.
Ha adott hatáskört átruházták a Nemzetgyűlésre, akkor a Hatóság felelős minden olyan ügyért, amelyet összekapcsolhatnak Észak-Írországgal. Így különösen a jogrendet, politikai ügyekért, rendőrséget.
Az áldozatok ügyeivel a Hatóság foglalkozik. Ennek hatáskörébe tartozik továbbá a robbanó anyagok illetve a lőfegyverek feletti rendelkezést.
Jogrendszer
Észak-Írországban a nemzeti jognak két fő forrása van:
1. Jogszabályok
2. Bíróságok által alkotott jog (néha “esetjogként” vagy “közös jogként” említik)
A jogszabályok közé tartoznak:
– az “elsődleges jogalkotásnak” is nevezett törvények vagy statútumok. Ezek lehetnek a westminsteri Parlament (Londonban), az Északír Parlament (1921-1972) vagy az Északír Nemzetgyűlés (2000-2002) törvényei.
Észak-Írország alkotmányos története miatt sok jogszabályt a “titkos tanácsi rendeletek” tartalmaznak, amelyek másodlagos jogszabályok, ténylegesen azonban elsődleges jogszabályként alkalmazzak azokat.
– Másodlagos vagy alárendelt jogalkotás, amit változóan rendeleteknek, szabályoknak vagy rendszereknek neveznek. A másodlagos jogalkotás valamely törvény felhatalmazása alapján történik, és a törvény részletesebb kifejtésére használják.
Az Egyesült Királyságnak nincsen írott alkotmánya, és ezért – a legtöbb más országtól eltérően – a bíróságok nem tagadhatják meg az elsődleges jogszabályok alkalmazását azon az alapon, hogy az “alkotmányba ütköző”. A parlamenti szuverenitás tanának egyetlen korlátozása, hogy az Egyesült Királyság Európai Unióban való tagsága azt jelenti, hogy ha az Egyesült Királyság joga ütközik az európai közösségi joggal, ez utóbbinak van elsőbbsége.
Az Északír Nemzetgyűlés nem fogadhat el törvényeket meghatározott ”kivett” vagy “fenntartott” tárgykörökben, de minden más tárgykört “átruházottnak” kell tekinteni. Itt a kivett ügyek a nemzeti jelentőségű ügyek, és beletartozik a nemzetközi kapcsolatok ügye, a védelem, nemzetbiztonság és bevándorlás; fenntartott ügyek azok, amelyeket egy későbbi időpontban esetleg a Nemzetgyűlésre fognak ruházni, ide tartozik a posta, a büntető igazságszolgáltatás, a bíróságok igazgatása, a mértékegységek és a külkereskedelem.
A hatalomnak az Északír Nemzetgyűlésre 1999-ben történő átruházását követően megszüntették az 1974. évi Észak-Írországról szóló törvény alapján használt titkos tanácsi rendeleti eljárást. Mivel azonban a “fenntartott” tárgyak köre az 1973. évi törvényben rögzítettnél szélesebb volt az 1998. évi törvényben, az 1998. évi törvény fenntartotta Észak-Írország vonatkozásában a titkos tanácsi rendeletek meghozatalának jogát.
Ha az északír Nemzetgyűlést felfüggesztik , az Észak-Írországról szóló 2000. évi törvény alapján újjáéled a titkos tanácsi rendeletek alkotására vonatkozó hatáskor.
A jogszabályok elfogadásának folyamata
a) Elsődleges jogalkotás
Mielőtt egy jogszabályra történő javaslatot a parlament (vagy Észak-Írországban a Nemzetgyűlés) elé terjesztenek, arró1 rendes körülmények között konzultációt folytatnak. A törvénytervezetek parlamenten történő keresztülvitele rendszerint hetekig vagy hónapokig tart. A törvénytervezetet rendes körülmények között a House of Commons (az Alsóház) elé terjesztik be (bar a Lordok Háza elé is beterjeszthető).
A bizottsági és a jelentési szakaszban vitatják meg a részletes módosításokat. Ezt követően a törvénytervezetet a Lordok Házához terjesztik fel, ahol hasonló szakaszokon megy át. Ha bármilyen változtatást javasolnak, ezeknek vissza kell kerülniük a House of Commons (Alsóház) elé megvitatásra, A Lordok Háza csak egy évvel késleltetheti a törvényjavaslatot.
Az Északír Nemzetgyűlés jogszabályalkotása hasonló eljárással történik: Végül minden törvénytervezethez szükséges a királynő részéről a királyi jóváhagyás. Hagyomány alapján azonban a királynő többé nem tagadhatja meg a jóváhagyást.
b) Másodlagos jogalkotás
Minden másodlagos jogszabály elsődleges jogszabályból ered. Az alapul szolgáló törvény ad felhatalmazást a jogalkotó hatóságnak a részletes jogszabályok kibocsátására. A jogalkotó hatóság rendszerint egy minisztérium.
A bírók a következő helyzetekben alkotnak jogot:
ha az írott jog nem rendelkezik a szóban forgó kérdésről; és
ha az írott jog kétértelmű.
Amennyiben a bíróság egy adott jogkérdésben határoz, ezt a döntést a bíróságoknak alkalmazniuk kell, ha a későbbiekben ugyanaz a jogkérdés merül fel. A döntés ilyenkor “precedenssé” vagy “jogilag kötelező rangúvá” válik. Észak-Írország jogrendszerének legmagasabb rangú bírósága a Lordok Háza, és ennek az Észak-Írország vonatkozásában hozott határozatai minden észak-írországi bíróságra kötelezőek. A Lordok Háza korábbi döntéseit magára nézve is kötelezőnek tekinti, de eltér a korábbi döntésétől, ha azt tartja helyesnek.
A Északír Fellebbviteli Bíróság (Court of Appeal of Northern Ireland) döntései kötelezőek a High Courtra vagy a Koronabíróságra, és ezek határozatai kötelezik a County Courtokat. A legalacsonyabb szinten működő békebíróságokat minden más bíróság határozatai kötik.
A bíróság korábbi határozatának kötelező ereje csak a határozat fő elvei, azaz a ratio decidendi vonatkozásában áll fenn. A fő elven kívüli bármely bírósági megjegyzés obiter dictum, és nem kötelező erejű. A korábbi határozatokat gyakran a tényállásbeli különbségek alapján különböztetik meg.
d) Nemzetközi jogforrások
A bíróságok álláspontja szerint a nemzetközi jog szokás formájában képezi a nemzeti jog részét. Ha azonban egy jogszabály ütközik a szokásos nemzetközi joggal, a jogszabályt kell alkalmazni a parlamenti szuverenitás tana miatt. Az ütközés kockázatát csökkenti az az általános szabály, hogy a jogszabályokat lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy azok a nemzetközi joggal összeegyeztethetőek legyenek.
Amennyiben az Egyesült Királyság kormánya nemzetközi szerződést (szerződést, egyezményt vagy egyezségokmányt) ír alá (vagy ratifikál), azt ugyanúgy Észak-Írország népe nevében is teszi, mint Nagy-Britannia népe nevében. Az egyes területeken hozott jogszabályoknak azonban rendszerint biztosítaniuk kell, hogy valamely nemzetközi szerződés rendelkezései a nemzeti bíróságok előtt végrehajthatók legyenek.
Még ha ilyen jogszabályokat nem is hoznak, ennek ellenére a nemzetközi szerződések kötik a kormányt, és a szerződés rendelkezéseit átültető jogszabály meghozatalának elmulasztása a nemzetközi jog Egyesült Királyság általi megszegését jelentheti.
e) Európai közösségi jog
Amikor az Egyesült Királyság 1973. január l-jén csatlakozott az Európai Közösséghez, az 1972. évi Európai Közösségekről szóló törvény alapján az 1957. évi Római Szerződést beépítették az Egyesült Királyság jogába.
A későbbi szerződéseket a jogalkotás ugyancsak beépítette, így a nemzeti jog hatálya a közösségi jog rendelkezéseitől függ.
Az Egyesült Királyság bármely bírósága megtagadhatja a parlament törvényének alkalmazását, ha a bírák megítélése szerint az az EK jogával ütközik, A Perceval-Price kontra Department of Economic Development ([2000] NI 141) ügy példa arra, hogy az Északír Fellebbviteli Bíróság nem alkalmazott egy jogszabályi rendelkezést annak az európai közösségi joggal való összeegyeztethetetlensége miatt.
Az IRA
Véleményem szerint az IRA működésének áttekintésétől nem lehet eltekinteni Észak-Írország vizsgálata során, hiszen ugyanígy hozzátartozik a devolúciós folyamathoz, mint bármi más.
A konfliktus magvaira 1919 húsvéthétfőjén bukkannunk rá (a felkelés után a Sinn Féin lett az egyik legnépszerűbb párt), amikor is kirobbant az ír nemzeti felkelés a brit uralom ellen. Ennek következményeként 1919-ben mar az Ír Nemzeti Hadsereg állt a britekkel szemben.
1921-ben (az írekkel való tárgyalás céljából küldött küldöttséget Arthur Griffith és Michael collins vezette) megkötötték a már említett ír-angol egyezményt (Anglo-Irish Treaty), amely felosztotta Írországot, az ír nacionalisták azonban elutasították az egyezményt. Ezek után a konfliktus már elkerülhetetlen volt.
Az eredménnyel sokan elégedetlenek voltak, melynek következtében mind a Sinn Fein, mind az IRA két pártra szakadt.
Ennek következménye egy polgárháború lett, amelynek leverése után Cosgrave miniszterelnökre hárult a feladat, hogy újjáépítse az országot.
A II. világháború Észak-Írországot is háborúba kényszerítette Anglia oldalán, de Írország semleges maradt. Az IRA azonban kollaborált a németekkel, fegyverkereskedelmet bonyolított velük. Anglia szőnyegbombázása alatt Észak-Írország nem készült fel a légelhárítással, remélve, hogy Németországot csak Anglia érdekli, velük nem törődnek.
Tévedtek: a németek lebombázták Belfastot, Derryt, sőt a semleges Írország néhány városát (az 1948-as választásokon John Costello nyert, aki ki akart lépni a Brit Nemzetközösségből, teljesen független államot akart. 1949 húsvétján el is érte a célját, és Ír Köztársaság néven teljesen független lett. Az erőszaknak azonban ezzel nem szakadt vége, ugyanis az Ír Republikánusok az ideális köztársaságot az egész ír sziget egyesülésében és függetlenségében látták).
1959-ben a Sinn Fein korábbi vezetője, de Valera lett az ország köztársasági elnöke, és 1973-ig ő maradt az ország első számú politikai vezetője. Az IRA ez idő alatt megpróbált békés eszközökhöz folyamodni.
Ezzel azonban nem minden tagja értett egyet, így 1969-ben az IRA kettészakadt, baloldali orientációjú ún. “hivatalos szárnyra” (Official IRA-OIRA), mely gyakorlatilag beszüntette működését, és “ideiglenes szárnyra” (Proposional IRA-PIRA), amely folytatta a szervezet hagyományait, és észak-írországi, valamint angliai bombamerénylet-hadjáratokba kezdett.
Az angol kormány házkutatási-, kétségbeesett tüntetésleverési- vagy megalapozatlan bebörtönzési akciói csak egyre erősítették az “ideiglenes” IRA népszerűségét. Újabb Véres Vasárnap (1972) – az első Véres Vasárnap (Bloody Sunday) 1920. november 21-én volt, amikor a brit katonák bevonultak egy dublini hurling meccsre, és tüzet nyitottak ártatlan szurkolókra -, és egy Véres Péntek következett, amikor a brit katonák ismét fegyvertelen embereket ölnek meg. Ezek az események döntően hozzájárultak ahhoz, hogy az IRA terroristaszervezet legyen.
Az IRA és a brit rendfenntartók közti hosszú harc eredményeképp 1973 es 1980 között 1398 ember veszti eletet bombamerénylet, golyó vagy taposóakna által.
Az 1984-ig terjedő időszakban számos esemény történt meg (például ír foglyok éhen haltak a Maze börtönben), de jelentős változások nem álltak be egyik oldalról sem.
1984. október 11-én az IRA bombamerényletet hajtott végre a brightoni Grand Hotel ellen, amelyben éppen bent tartózkodott az akkori miniszterelnök, Margareth Thatcher, aki korábban már kivívta az IRA ellenszenvét, amikor a Maze börtönben levő foglyok követeléseit meg csak meghallgatni sem volt hajlandó.
A merénylet után az angol kormány megpróbált megegyezésre jutni Észak-Írországgal, többek között azzal, hogy ígéreteket tettek, hogy beleszólást biztosít nekik az észak-ír politikába, de az ajánlatokat nem néztek jó szemmel a szigeten.
1985. novemberében Nagy-Britannia és Észak-Írország kormányfője megállapodást kötött, melynek értelmében mind a ketten a brit-északír konfliktus békés megoldására fognak törekedni, azonban az egyezmény ellenére folytatódtak a támadások, ugyanis az egyezmény megkötését mind az IRA, mind a protestáns szélsőségesek elleneztek.
1993-ban azonban már lassan tarthatatlanná vált a helyzet, és mind a két fél érezte, hogy ideje lenne érdemben tárgyalóasztalhoz ülni, és rendezni a problémát. Az ún. Downing Streeti nyilatkozatban Anglia kijelentette, hogy nincs semmilyen “saját stratégiai vagy gazdasági” célja Észak-Írországgal, és kilátásba helyezte egy egyesült Írország létrehozását, amennyiben ez a döntés a többség döntését képviselne”. Ez a döntés egyébként feldühítette az Ulsteri Unionustákat (UUP), akik azzal vádolták a brit kormányt, hogy eladja Észak-Írországot a Sinn Féinnek.
Később a brit kormány pontosított, és fegyverletételhez kötötte a tárgyalások kezdetét. Bill Clinton is bekapcsolódott a békekampányba, és megkérte az IRA-t, hogy hirdessen végleges tűzszünetet.
1994. augusztus 11-én az IRA le is tette a fegyvereket, és bár nem mondta, hogy az végleges lenne, de kihirdette a „Katonai tevékenységek teljes leállását”. Október 18-án az észak-ír protestáns félkatonai ernyőszervezet, a CLMC ( az UVF-et – Ulster Volunter Force – képviselő Combined Loyalist Military Comman) is hasonlóképpen tett. A brit kormány tárgyalási időpontokat egyeztetett a Sinn Feinnel.
A tárgyalások el is kezdődtek 1995-ben, amikor is sem a Sinn Fein, sem az északír lojalistákat nem engedték tárgyalóasztalhoz. John Major brit miniszterelnök ezt azzal magyarázta, hogy a szervezeteknek be kell szolgáltatniuk a fegyvereiket ahhoz, hogy a brit kormány komolyan vegye a végleges tűzszünetet. Az IRA dühös válasza: “a fegyverek beszolgáltatása nem kezdődhet meg addig, míg a tárgyalások eredményei nem tisztázódnak, a tűzszünetnek vége!” 60 másodperccel később bomba robbant Londonban, több millió font kart okozva, és emberéleteket követelve.
1997-ben az új brit miniszterelnök, Tony Blair bejelentette, hogy a tárgyalások elkezdődnek, vagy a Sinn Feinnel, vagy nélküle. Azonban ekkorra a Sinn Fein annyira összeolvadt az IRA-val, hogy a merényletek miatt nem ülhetett tárgyalóasztalhoz. Amikor az IRA látta, hogy Tony Blair komolyan beszélt, és a tárgyalások tényleg elkezdődtek a Sinn Fein nélkül, tűzszünetet hirdetett, hogy tárgyalhasson.
A tárgyalások menete igen lassú volt, hol az észak-ír, hol az ír felet kellett kitiltani néhány hétre a megállapodás megszegéséért. Végül többszöri nekifutásra, egy 24 órás tárgyalás után 1998. április 10-én hajnali 5 órakor megállapodás született, melyet a Nagypénteki Egyezmény szentesített.
6.8. Napjainkban
Természetesen a devolúció folyamata itt is folyamatos, tehát folynak a tárgyalások, a törvényalkotás, hogy a mindenki számára legkedvezőbb megoldást találják meg.
Ennek egyik „leglátványosabb” jele Észak-Írországban, hogy egyezmény született Belfastban a protestáns-katolikus egységkormány megalakításáról. Ez a lépés történelmi jelentőségű, hiszen konfliktusok forrása volt évszázadok óta Írországban a protestáns-katolikus szembenállás. De ahogy azt már említettem, az írek az évek folyamán úgy találtak vissza saját nemzeti öntudatukhoz, hogy elhagyták a szigorúan vett vallási elemeket, és ennek köszönhetően megszületett az egyezmény.
A brit sajtó mar azt is történelmi eseményként értékelte, hogy Ian Paisley és Garry Adams egyáltalán egy tárgyalóasztalhoz ült, hiszen korábban szóba állni sem voltak hajlandóak egymással.
A megegyezés eredményeképp 2007 márciusában újraválasztották az ulsteri törvényhozást.
Mindezek alapján a kormányban a két legnagyobb part a protestáns korona hű, Ian Paisley által vezetett Demokratikus Unionista Part (DUP), és a radikális katolikus britellenes mozgalom, a Sinn Fein, Garry Adams vezetésével.
Források:
Koller Inez: A devolúció folyamata az Egyesült-Királyságban (2006)
www.direct.gov.ukwww.ec.europa.euBiczó Krisztina: Azonosságtudat és érdekeltség a belfasti egyezmény értelmezésében (Kisebbségkutatás, 8. évfolyam, 1992. 2. szám)
