Bár az északírek hivatalosan nem tartoznak olyan régóta az angol korona fennhatósága alá, mint a walesiek, az elnyomás mértékét az idő nem befolyásolta, ugyanis legalább ugyanolyan mértékű pressziónak voltak alávetve. Ennek alátámasztására álljon itt egy kis történelmi összefoglaló, a teljesség igénye nélkül.
A jelentős változást Észak-Írország történetében VIII. Henrik lépései jelentették, ami után az elnyomás fokozatosan nőtt, egészen 1801-ig, amikor is az angolok feloszlatták az ír parlamentet, és létrehozták Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságát.
A XIX. század közepén zajlott le az ír történelem egyik legmegrázóbb tragédiája, az 1845-ös Nagy Éhínség. Az éhínség túlélői a nyomor és az elnyomás miatt kivándoroltak, többnyire Amerikába, így Írország lakossága csaknem a felére csökkent.
1905-ben megalakult a brit uralom ellen szegülő párt, a Sinn Féin.
1914-ben Anglia végre jóváhagyta volna a Home Rule-t (Hazai törvény), amely önkormányzatot adott volna az íreknek, a megvalósulást azonban megakadályozta az első világháború kitörése.
1916. húsvéthétfőjén a dublini főposta lépcsőjéről kiáltották ki a Független Ír Köztársaságot.
1917-ben választásokat tartottak Írországban, amelyen a Sinn Féin nyert. A párt képviselői megtagadták, hogy a londoni parlamentben foglalják el helyüket, megalakították az ír parlamentet, és a hozzá tartozó Ír Köztársasági Hadsereget (IRA)
Az angolok hírhedt katonai rendőrsége megpróbálta az ír függetlenségi mozgalmat visszaszorítani, amely eredményeképpen a két fél között 1921-ben fegyverszünet köttetett, Angol-Ír Egyezmény név alatt. Ennek eredményeképpen 1921 június 7. és 1972. március 30 között az Ír Parlament gyakorolta a hatalmat..
1922-ben megalakult az Ír Szabad Állam. Az ír sziget 32 megyéjéből a britek 26-nak biztosítottak különleges státuszt, a maradék 6 a birodalom része maradt. 1937-ben az Ír Szabad Állam felvette az Éire, azaz Írország nevet. 1949-ben Írország kilépett a Nemzetközösségből, és kikiáltotta függetlenségét, miközben a hat északi megye továbbra is az Egyesült Királysághoz tartozott.
Speciális helyzet
E rövid történeti áttekintést azért tartottam szükségesnek, hogy világosan látszódjék Észak-Írország speciális helyzete.
Ezt a helyzetet pontosan az az 1922-es esemény idézte elő, hogy 26 megye megkapta az önállóságot, hat pedig mintegy az angol korona „foglya” maradt. Ehhez a hat megyéhez tartozik egyébként Ulster is, amelyet a „legkeltább” területnek tartanak, és amely – többek között – a zavargások okának is tekinthető.
Kakukktojásnak számít Észak-Írország zárt, sajátos pártrendszere miatt, mely a legutóbbi évtizedekre szinte teljesen elvesztette a nagy, országos pártokkal való kapcsolatát, párhuzamait (korábban például – 1921 és 1972 között – az Ulster Unionista Párt szoros kapcsolatban állt a konzervatív párttal).
Egyedül a liberális demokraták tudták megtartani befolyásukat, viszont észak-ír pártjuk nem túl erős. Éppen ezért az északír devolúciónak nincs közvetlen hatása a brit párt-erőviszonyok alakulására.
Kezdetek
A kezdeteket az 1998-as Belfasti (Nagypénteki – Good Friday) Egyezmény jelenti, amely négy nagy jelentős szervezeti változást foglal magába. Ezek:
1) a dublini kormányzat szerepet játszhat majd a tartomány politikájának kialakításában
2) Észak-Írországban csak az emberek többségének hozzájárulásával lehet változtatást elindítani
3) módosították az alkotmány 2. és 3. paragrafusát, amely az egész feletti hatalmi igényt tartalmazza.
A Nagypénteki Egyezmény az IRA-val 1998-ban kötött fegyverszünetet követően a két közösség (protestáns angol-skót, valamint katolikus angol) hatalommegosztásán alapuló önkormányzás alapjait fektette le, melynek értelmében (elvben) megszűnt a korábbi hatalomgyakorlás aránytalansága.
Az egyezmény aláírása után az emberek támogatásukról biztosították a politikai vezetőket, így délen 94 %, északon pedig 71 %-os többség szavazott a toleranciára, a múlt lezárására.
Ugyanebben az évben született meg a walesihez hasonló északír törvény is, amely megkülönböztet:
a) garantált törvényhozás tárgyakat, amelyeket a nemzetgyűlés nem módosíthat
b) kizárólagos tárgyakat, amelyek kívül esnek a nemzetgyűlés hatáskörén
c) előfoglalt tárgyakat, amelyek kizárólag a nemzetgyűlés hatáskörébe tartozik, de csak az északír miniszter jóváhagyásával emelkednek jogerőre
d) átruházott tárgyakat, amelyek kizárólag a nemzetgyűlés hatáskörébe tartoznak.
Az unionista oldal megnyugodhatott, az egyezmény szavatolta identitásukat. Cserébe beleegyeztek abba, hogy a kisebbségben lévő másik fél szerepet kapjon a tartomány kormányzásában egy különlegesen felépített rendszer keretében.
A békefolyamat sikerét nagyban előmozdította az Írországban lezajlott szekularizáció, amely erodálta a katolikus egyház hatalmát, és segítette az ír azonosságtudat újragondolását, ezúttal vallási jelleg nélkül.
A nemzetgyűlés problémái
Az 1998-as Nagypénteki Egyezmény értelmében (újra) megindult a devolúció folyamata Észak-Írországban. Az jonnan megalakult nemzetgyűlést 1998. június 25-én választották meg, és 1998. július 1-jén ült össze először, 1999. december 2-ig azonban „árnyék” nemzetgyűlésként funkcionált, akkor kapta meg ugyanis a tényleges hatáskörét. A nemzetgyűlés ekkor 108 tagú, és hasonló jogalkotási és vezetési jogokkal rendelkezik, mint a skót parlament.
A Nemzetgyűlés jövőjét nehezíti, hogy működése eltér a szokásos gyakorlattól. A választási rendszer bonyolultsága és a bizottsági helyek elosztása következtében valamennyi északír párt részese a döntéshozatali folyamatnak a konszenzuskényszer alapján.
2002 októberében felfüggesztették a nemzetgyűlés működését egy kémbotrány miatt: rendőrségi források szerint köztársaságpárti kémhálózat alakult ki az akkori államtitkár, John Reid hivatala körül, a hatalommegosztás tönkretételére.
Állandó probléma volt továbbá a kezdetekben, hogy a Demokratikus Unionista Párt, az Ulsteri Unionista Párt és a Sinn Féin nem volt hajlandó eleget tenni a Nagypénteki Egyezményben foglaltaknak. A legfőbb problémát az jelentette, hogy az előbbi két párt addig nem volt hajlandó együttműködni a Sinn Féinnel, míg az nem biztosítja, hogy az IRA felhagy a terrorcselekményeivel.
A legutolsó nagy volumenű ellentét a nagy pártok között 2003-ban volt, amikor a Sinn Féin tagjait a rendőrség átvizsgálta, amely miatt 2003. novemberében választásokat sem tartottak. A rendőrségi kényszerintézkedéseknek köszönhetően több embert őrizetbe vettek, azonban 2005-ig nem történt semmi lényeges, amikor is az egyik fogoly, Denis Donaldson elismerte, hogy a ’80-as évek óta az angoloknak kémkedik. Nem volt szerencsés eme kijelentése, ugyanis az IRA 2006. április 4-én kivégezte.
Az új nemzetgyűlést ugyan 2003-ban felállították, de sohasem működött, mivel kormány már nem alakult hozzá.
2006. május 15-én újra összehívták a nemzetgyűlést, hogy megpróbálják újra létre hozni az átruházott kormányzatot. A 108 képviselőből többen is hajlandóságot mutattak a megegyezésre, melynek határidejét Tony Blair és Bertie Ahern 2006. november 24-ében határozta meg.
A Sinn Féin, mely a második legnagyobb párt Észak-Írországban, a legnagyobb támogatója volt a megegyezésnek, beleegyezett, hogy támogatja a Demokrata Unionista Párt elnökét miniszterelnöknek.
Az akkori feltételek szerint, ha a feleknek nem sikerült volna megegyezniük, akkor Westminster végleg feloszlatta volna a nemzetgyűlést, és Észak-Írországot újra protektorátus irányítás alá helyezte volna.
A nemzetgyűlés függő helyzetét végül 2007-ben szüntették meg, amikor is május 8-án visszaadták az északír parlament önrendelkezési jogát, hála annak, hogy az IRA a megfelelő magatartás tanúsította.
Észak-Írország – Első rész
2013 július 3. | Szerző: LadyEdna
Története
Bár az északírek hivatalosan nem tartoznak olyan régóta az angol korona fennhatósága alá, mint a walesiek, az elnyomás mértékét az idő nem befolyásolta, ugyanis legalább ugyanolyan mértékű pressziónak voltak alávetve. Ennek alátámasztására álljon itt egy kis történelmi összefoglaló, a teljesség igénye nélkül.
A jelentős változást Észak-Írország történetében VIII. Henrik lépései jelentették, ami után az elnyomás fokozatosan nőtt, egészen 1801-ig, amikor is az angolok feloszlatták az ír parlamentet, és létrehozták Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságát.
A XIX. század közepén zajlott le az ír történelem egyik legmegrázóbb tragédiája, az 1845-ös Nagy Éhínség. Az éhínség túlélői a nyomor és az elnyomás miatt kivándoroltak, többnyire Amerikába, így Írország lakossága csaknem a felére csökkent.
1905-ben megalakult a brit uralom ellen szegülő párt, a Sinn Féin.
1914-ben Anglia végre jóváhagyta volna a Home Rule-t (Hazai törvény), amely önkormányzatot adott volna az íreknek, a megvalósulást azonban megakadályozta az első világháború kitörése.
1916. húsvéthétfőjén a dublini főposta lépcsőjéről kiáltották ki a Független Ír Köztársaságot.
1917-ben választásokat tartottak Írországban, amelyen a Sinn Féin nyert. A párt képviselői megtagadták, hogy a londoni parlamentben foglalják el helyüket, megalakították az ír parlamentet, és a hozzá tartozó Ír Köztársasági Hadsereget (IRA)
Az angolok hírhedt katonai rendőrsége megpróbálta az ír függetlenségi mozgalmat visszaszorítani, amely eredményeképpen a két fél között 1921-ben fegyverszünet köttetett, Angol-Ír Egyezmény név alatt. Ennek eredményeképpen 1921 június 7. és 1972. március 30 között az Ír Parlament gyakorolta a hatalmat..
1922-ben megalakult az Ír Szabad Állam. Az ír sziget 32 megyéjéből a britek 26-nak biztosítottak különleges státuszt, a maradék 6 a birodalom része maradt. 1937-ben az Ír Szabad Állam felvette az Éire, azaz Írország nevet. 1949-ben Írország kilépett a Nemzetközösségből, és kikiáltotta függetlenségét, miközben a hat északi megye továbbra is az Egyesült Királysághoz tartozott.
Speciális helyzet
E rövid történeti áttekintést azért tartottam szükségesnek, hogy világosan látszódjék Észak-Írország speciális helyzete.
Ezt a helyzetet pontosan az az 1922-es esemény idézte elő, hogy 26 megye megkapta az önállóságot, hat pedig mintegy az angol korona „foglya” maradt. Ehhez a hat megyéhez tartozik egyébként Ulster is, amelyet a „legkeltább” területnek tartanak, és amely – többek között – a zavargások okának is tekinthető.
Kakukktojásnak számít Észak-Írország zárt, sajátos pártrendszere miatt, mely a legutóbbi évtizedekre szinte teljesen elvesztette a nagy, országos pártokkal való kapcsolatát, párhuzamait (korábban például – 1921 és 1972 között – az Ulster Unionista Párt szoros kapcsolatban állt a konzervatív párttal).
Egyedül a liberális demokraták tudták megtartani befolyásukat, viszont észak-ír pártjuk nem túl erős. Éppen ezért az északír devolúciónak nincs közvetlen hatása a brit párt-erőviszonyok alakulására.
Kezdetek
A kezdeteket az 1998-as Belfasti (Nagypénteki – Good Friday) Egyezmény jelenti, amely négy nagy jelentős szervezeti változást foglal magába. Ezek:
1) a dublini kormányzat szerepet játszhat majd a tartomány politikájának kialakításában
2) Észak-Írországban csak az emberek többségének hozzájárulásával lehet változtatást elindítani
3) módosították az alkotmány 2. és 3. paragrafusát, amely az egész feletti hatalmi igényt tartalmazza.
A Nagypénteki Egyezmény az IRA-val 1998-ban kötött fegyverszünetet követően a két közösség (protestáns angol-skót, valamint katolikus angol) hatalommegosztásán alapuló önkormányzás alapjait fektette le, melynek értelmében (elvben) megszűnt a korábbi hatalomgyakorlás aránytalansága.
Az egyezmény aláírása után az emberek támogatásukról biztosították a politikai vezetőket, így délen 94 %, északon pedig 71 %-os többség szavazott a toleranciára, a múlt lezárására.
Ugyanebben az évben született meg a walesihez hasonló északír törvény is, amely megkülönböztet:
a) garantált törvényhozás tárgyakat, amelyeket a nemzetgyűlés nem módosíthat
b) kizárólagos tárgyakat, amelyek kívül esnek a nemzetgyűlés hatáskörén
c) előfoglalt tárgyakat, amelyek kizárólag a nemzetgyűlés hatáskörébe tartozik, de csak az északír miniszter jóváhagyásával emelkednek jogerőre
d) átruházott tárgyakat, amelyek kizárólag a nemzetgyűlés hatáskörébe tartoznak.
Az unionista oldal megnyugodhatott, az egyezmény szavatolta identitásukat. Cserébe beleegyeztek abba, hogy a kisebbségben lévő másik fél szerepet kapjon a tartomány kormányzásában egy különlegesen felépített rendszer keretében.
A békefolyamat sikerét nagyban előmozdította az Írországban lezajlott szekularizáció, amely erodálta a katolikus egyház hatalmát, és segítette az ír azonosságtudat újragondolását, ezúttal vallási jelleg nélkül.
A nemzetgyűlés problémái
Az 1998-as Nagypénteki Egyezmény értelmében (újra) megindult a devolúció folyamata Észak-Írországban. Az jonnan megalakult nemzetgyűlést 1998. június 25-én választották meg, és 1998. július 1-jén ült össze először, 1999. december 2-ig azonban „árnyék” nemzetgyűlésként funkcionált, akkor kapta meg ugyanis a tényleges hatáskörét. A nemzetgyűlés ekkor 108 tagú, és hasonló jogalkotási és vezetési jogokkal rendelkezik, mint a skót parlament.
A Nemzetgyűlés jövőjét nehezíti, hogy működése eltér a szokásos gyakorlattól. A választási rendszer bonyolultsága és a bizottsági helyek elosztása következtében valamennyi északír párt részese a döntéshozatali folyamatnak a konszenzuskényszer alapján.
2002 októberében felfüggesztették a nemzetgyűlés működését egy kémbotrány miatt: rendőrségi források szerint köztársaságpárti kémhálózat alakult ki az akkori államtitkár, John Reid hivatala körül, a hatalommegosztás tönkretételére.
Állandó probléma volt továbbá a kezdetekben, hogy a Demokratikus Unionista Párt, az Ulsteri Unionista Párt és a Sinn Féin nem volt hajlandó eleget tenni a Nagypénteki Egyezményben foglaltaknak. A legfőbb problémát az jelentette, hogy az előbbi két párt addig nem volt hajlandó együttműködni a Sinn Féinnel, míg az nem biztosítja, hogy az IRA felhagy a terrorcselekményeivel.
A legutolsó nagy volumenű ellentét a nagy pártok között 2003-ban volt, amikor a Sinn Féin tagjait a rendőrség átvizsgálta, amely miatt 2003. novemberében választásokat sem tartottak. A rendőrségi kényszerintézkedéseknek köszönhetően több embert őrizetbe vettek, azonban 2005-ig nem történt semmi lényeges, amikor is az egyik fogoly, Denis Donaldson elismerte, hogy a ’80-as évek óta az angoloknak kémkedik. Nem volt szerencsés eme kijelentése, ugyanis az IRA 2006. április 4-én kivégezte.
Az új nemzetgyűlést ugyan 2003-ban felállították, de sohasem működött, mivel kormány már nem alakult hozzá.
2006. május 15-én újra összehívták a nemzetgyűlést, hogy megpróbálják újra létre hozni az átruházott kormányzatot. A 108 képviselőből többen is hajlandóságot mutattak a megegyezésre, melynek határidejét Tony Blair és Bertie Ahern 2006. november 24-ében határozta meg.
A Sinn Féin, mely a második legnagyobb párt Észak-Írországban, a legnagyobb támogatója volt a megegyezésnek, beleegyezett, hogy támogatja a Demokrata Unionista Párt elnökét miniszterelnöknek.
Az akkori feltételek szerint, ha a feleknek nem sikerült volna megegyezniük, akkor Westminster végleg feloszlatta volna a nemzetgyűlést, és Észak-Írországot újra protektorátus irányítás alá helyezte volna.
A nemzetgyűlés függő helyzetét végül 2007-ben szüntették meg, amikor is május 8-án visszaadták az északír parlament önrendelkezési jogát, hála annak, hogy az IRA a megfelelő magatartás tanúsította.
Oldal ajánlása emailben
X