A devolúció fogalma, fajai és kezdetei az Egyesült Királyságban

2012 december 15. | Szerző: LadyEdna |

Tolkien még egy varázsföveghez hasonlította a kelta dolgokat, amelyekbe ha beleteszünk valamit, szinte bármit előhúzhatunk belőle. És azt hiszem, ezzel a véleménnyel sokan tudnak azonosulni, hiszen a keltákról mindenkinek egy barbár nép jut eszébe, akik eltűntek a történelem süllyesztőjében a hajdani s majdani királyukkal, Artúrral együtt.

Nos, mi sem áll távolabb a valóságtól. A kelta kisebbségek a mai napig élő, lélegző részei az angol koronának, gondoljunk csak Walesre, Skóciára vagy akár Észak-Írországra. Itt élnek, dolgoznak, miközben azon fáradoznak, hogy a korona elismerje végre a szuverenitásukat, és jogot adjon nekik önmaguk teljes körű kormányzására.

A devolúció fogalma

Fontos tisztázni, hogy a decentralizációnak a kontinentális alkotmányjogban és közigazgatásban elterjedt fogalmát nem puszta különcségből helyettesítik a csatornán túl a devolúció fogalmával.

A devolúció a parlamenti szupremácia révén gyakorolt hatásköröknek területi alapon szerveződő, választott testületekre való átruházását jelenti. Az Egyesült Királyság vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a devolúciós parlamentek az alkotmányos értelemben a főhatalmat megőrző Westminster alárendeltjei. Ezért az Egyesült Királyság egészében inkább unionista, semmint unitárius állam, amelynek szuverenitását az eredetileg önálló nemzeti parlamentek egyesítésével létrehozott közös törvényhozásnak (a Westminsternek) a szupremáciája testesíti meg. Ahogy Benjamin Disraeli egy ízben megjegyezte: “Angliát nem a logika, hanem a parlament irányítja.”

A devolúciós államszervezet ennélfogva különbözik a föderalizmustól is. Míg az utóbbi hatalomnak az alkotmányban rögzített, garanciákkal védett a megosztása a központi és területi szintek között, addig az előbbi esetben a felsőbb szintű politikai testület a hatalmat átadja egy alsóbb szintűnek, s ez nem zárja ki, hogy a központ kormányzat beavatkozzon az alsóbb szintek tevékenységébe.

A devolúció fajtái

Alapvetően két faja fordul elő.

A) Adminisztratív devolúció

Ebben az esetben a kormány határozza meg a politikaformálás kereteit, ugyanakkor közös vagy megosztott hatáskörük révén bizonyos területeken lehetővé teszi a helyi érdekek figyelembe vételét.

B) Törvényhozói devolúció

Az előző fajtától eltérő megoldásokat tartalmaz, amennyiben a felsőbb és alsóbb szintű funkciók jogi és intézményi elválasztásával megteremti a részleges területi és politikai autonómia feltételeit.

A kezdetek és az alapgondolat

A devolúció gondolata, ha nem is a mai formájában, de egész korán megfogalmazódott az Egyesült Királyságban. Ezt támasztják alá az olyan egészen korai lépések ez ügyben, mint a Skót Hivatal felállítása 1885-ben, amely lépés után sokáig nem történt semmi jelentős.

A következő lépést Észak-Írország tette meg, ahol viszont a devolúció sokkal bonyolultabbnak és törékenyebbnek bizonyult, mint máshol, ugyanis az ír kérdésnek a húszas évek eleji formális rendezését követően (1921 és 1972 között Írországban törvényhozói devolúció valósult meg) a hetvenes évek közepéig a politikai devolúció expressis verbis eltűnt a brit belpolitikai életből.

Ezekben az időkben történtek meg a pártok azon “helyfoglalásai” a brit belpolitikai életben, amelyek nagyban meghatározták az utóbbi években elfoglalt helyeiket is. Így a konzervatívok Közép- és Délkelet Angliában, Nagy-Londonban, míg a Munkáspárt Skóciában, Walesben és Anglia észak-északnyugati régióiban tett szert máig ható befolyásra.

A skót és a walesi kerületek választási eredményei világosan jelzik, hogy nagyfokú regionális polarizáció ment végbe a brit belpolitikában. A konzervatívok lassan, de biztosan kezdték elveszíteni uralmukat az olyan területek felett, amelyek addig egyértelműen őket támogatták, a Munkáspárt pedig szépen lassan egyre nagyobb hatalomra tett szert.

A devolúció megvalósulása szempontjából ennek óriási jelentősége volt, hisz mindig is inkább a Munkáspárt támogatta a devolúciós folyamatokat. A politikai erőviszonyok látványos eltolódása egyben azt is kifejezi, hogy a devolúció megítélésében “ideológiai térfélcsere” ment végbe a két nagy párt között. A Munkáspárt egyértelműen elkötelezte magát a politikai devolúció mellett (a párt egyébiránt folyamatosan feladta korábbi osztályalapú, centralizált, neokeynesista alapelveit), a konzervatívok pedig a részleges területi autonómia támogatását a status quo támogatásával váltotta fel.

A hetvenes évek közepére a devolúciós alternatíva ismét felkerült a politikai napirendre. A megosztottságot rendkívül jól tükrözi a Lord Kilbrandon elnöklete alatt tevékenykedő Alkotmányozó Bizottság 1973 októberében közzétett jelentése. (A jelentés szerint a többség javaslatot tett a devolúció bevezetésére Skóciában és Walesben, Anglia esetében azonban elzárkózott tőle. A kisebbség véleménye ezzel szemben az volt, hogy német mintájú föderalizmust kéne létrehozni, melyben a devolúciós testületnek csupán a végrehajtás joga maradt volna.) A Kilbrandon-bizottság döntő többsége 1973-ban úgy látta, nem szükséges Nagy-Britanniát egységesen kormányozni (asszimmetrikus devolúció), s a részleges területi autonómia Skóciában és Walesben nem fenyegeti a királyság érdekeit. A megvalósítást azonban egyelőre háttérbe szorították a közel-keleti események, a bányasztrájkok, és az 1974. évi “rövid parlament” politikai tevékenysége.

1974. december 13-án azonban Harold Wilson kormánya kibocsátotta a Demokrácia és devolúció. Javaslatok Skócia és Wales számára című Fehér könyvét, mely az alábbi irányvonalat követte:

1. Közvetlenül választott testületeket kell létrehozni Skóciában és Walesben.

2. A skót nemzetgyűlés törvényhozó, a walesi viszont csak végrehajtó hatalmat kap.

3. A nemzetgyűlések a hagyományos, egyéni kerületi, egyszeri többségi választási rendszer alapján alakulnak.

4. A nemzetgyűlések a Westminster által megítélt anyagi forrásokkal rendelkeznek, ennélfogva egyelőre nem kapnak adókivetési jogot.

5. Nem indokolt a skót és a walesi mandátumok csökkentése a parlamentben.

6. A devolúció Angliára való kiterjesztése egyelőre nem időszerű.

1976. december 13-án James Callaghan munkáspárti kormánya a devolúcióra vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett elő (The Scotland and the Wales Bill) az alsóházban, amelyet elfogadtak. A kormányon belül azonban a különböző csoportosulások miatt politikai instabilitás lépett elő, amelynek helyreállítását Callaghanék összekapcsolták a devolúcióval. A Munkáspárt mindezek közben arra törekedett, hogy parlamenti többsége ne függjön a nemzeti pártok támogatásától, de ne is kelljen nyíltan szembefordulnia a nemzeti erőknek és saját belső ellenzékének devolúciós követeléseivel. Ennek egyik fő eszköze a liberálisokkal kötött paktum (“Lib-Lab Pact”), a másik pedig az 1977. február 10-én előterjesztett formula volt, amelynek értelmében a skót és a walesi devolúciós törvényt népszavazással meg kell erősíteni. Időközben megállapították a szintén a szintén munkáspárti, de a skót választókerületekben induló George Cunningham javaslata alapján (melyet az alsóház 1978. január 25-én elfogadott), hogy a devolúciós törvény hatálybalépéséhez a népszavazásra jogosultak legalább 40 %-os támogatására van szükség.

A népszavazásokat 1979. március 1-jén tartották meg, egy, a pártok számára elég rossz időszakot követően, s ez megmutatkozott a választási eredményeken is, ugyanis egyik régióban sem érte el az igen szavazatok száma a megjelölt határértéket.

Ezek után az 1979. májusában hatalomra kerülő konzervatív kormány júniusban visszavonta a skót és a walesi törvényt. A devolúció, mely talán soha nem is élvezett valódi támogatást az alsóházban, a tory kormányzás tizennyolc évig tartó időszaka alatt nem tudott tartósan visszakerülni a kormányzás napirendjére.

(Forrás: Kaiser Tamás – A devolúciós folyamat alternatívái és kihívásai Nagy-Britanniában, Valóság, 20002/4.; 79-91.o.)